
Életmentés és szenvedély: segítsetek, hogy segíthessünk! Mentsük meg a MICU-t!
Már csak néhány hét van hátra – és még mindig folyik a gyűjtés: az ország egyetlen mozgó intenzívosztályának, a MICU-nak le kell cserélnie a járművét. Ehhez kérjük a társadalom segítségét – és ez alkalomból videosorozatunkban a MICU munkatársai mutatják be, milyen a munka ezen az egyedülálló, fantasztikus járművön, aminek az életben maradásáért küzdünk. Most dr. Shemesh Assaf, a MAZSIHISZ Szeretetkórház orvos-igazgatója és a Honvéd Kórház sürgősségi osztályának egyik főorvosa beszél erről a felemelő munkáról.
(A cikkünkben található gombokra kattintva kártyás fizetéssel, az adjukossze.hu felületén keresztül támogathatja a MICU működését – előre is köszönjük, ha módjában áll támogatni ügyünket!)
Dr. Shemesh Assaf nevét sokan ismerik, hiszen az egyik budapesti kórház ismert és elismert vezetője – de azt talán kevesebben tudják róla, hogy a kórház szakmai vezetése mellett szenvedélye továbbra is a sürgősségi ellátás, és ha teheti, az ország egyik legizgalmasabb szakmai kihívást jelentő, nagyszerűen felszerelt mobilintenzív-egységén, a MICU-n is dolgozik. Az alábbi videóban és az azt követő interjúban a MICU-nál végzett munkájáról beszél.
A MICU különlegessége, hogy képes nagyon súlyos állapotban lévő betegeket is szállítani, olyanokat, akiknek folyamatos intenzíves ellátásra van szükségük. Ezt a kiemelkedően képzett, orvosokból, mentő- és intenzíves ápolókból, mentőtechnikusokból álló csapat, az egyedülálló felszereltség teszi lehetővé – no és a jármű különleges kiképzése, aminek köszönhetően biztonságosan elhelyezhető a beteg a járműben úgy is, hogy az életben tartásához szükséges számos műszernek is helye van, sőt az orvosok, ápolók akár körbe is tudják állni. A járműben konkrét beavatkozásokat is végre tudnak hajtani a betegen – olyanokat, amelyeket más járműben nem tudnának elvégezni.
Szenvedélye a sürgősségi ellátás
Dr. Shemesht nem kell sokat bíztatni, ha arra kérjük, hogy beszéljen szenvedélyéről.
„Nagyszerű munka ez, nagyon nagy szakmai kihívás” – magyarázza tökéletes magyarsággal az Izraelben született dr. Shemesh. „Rengeteg infarktust látunk el, ahol nagyon sokszor előfordul, hogy a beteg a MICU-ban meghal, és akár többször is sikeresen reanimáljuk, majd stabil állapotban átadjuk a fogadó intézménynek.”
Nemrég Miskolcra szállítottak egy pácienst, akit útközben intubálni kellett, és többször is megállt a jármű, hogy reanimálhassák a beteget.
„Ez egy nagyon jellegzetes viselkedése a MICU-nak: a többi járműből csak az látszik, hogy szirénázik ez – a más mentőkhöz képest talán böhömnek, nagydarabnak tűnő – mentő, és mégis alig halad, sőt néha meg is áll. Ez a beteg érdekében történik – a járműben ilyenkor hatalmas munka folyik, ezért lehet, hogy megáll, vagy hogy lassan, óvatosan halad.”
Ilyen felszereltségű mentőjárműből csak ez az egy fut ma Magyarországon. Éppen ezért kérjük az Ön segítségét: a most használt MICU engedélyei lejárnak ebben az évben, ezért még az ősszel újat kell vásárolnunk.
A tipikus és nem tipikus esetek
Hogy néz ki egy tipikus eset a MICU munkájában? Dr. Shemesh egy közelmúltbeli történettel válaszol. Temetőbe riasztották a MICU csapatát: egy sírásó lett rosszul, belezuhant a gödörbe. A diszpécser kollégák szakszerű telefonos útmutatásának köszönhetően a beteg kollégái – nagy lélekjelenléttel – reanimálták bajba jutott munkatársukat, amíg a MICU megérkezett a helyszínre.
A MICU szakemberei átvették a beteget, azonnal megkezdték szakszerű ellátását. Többszöri elektromos sokk segítségével reanimálták, majd stabil állapotban átadták az ellátóhelyen.
De nem csak ilyen tipikus esetek történnek – mosolyodik el dr. Shemesh.
„Nemrég egy autópályára riasztottak bennünket azzal, hogy egy félrehúzódott autóban a vezető nem ad életjelet. A MICU teljes személyzettel a helyszínre sietett – felkészültünk arra, hogy valaki nagy bajban van, újraélesztésre kerülhet sor.
Amikor odaértünk a gépjárműhöz, kiszálltunk, felkaptuk a „nagy táskát”, amiben a reanimációhoz szükséges felszerelésünk van, majd megpróbáltunk bejutni a járműbe – amit a gépkocsi tulajdonosa meglehetősen értetlenül fogadott. Kiderült, hogy az autó lerobbant, a vezető pedig épp az autómentőt várta, és ez alatt szunyókált egy kicsit.”
Mi, akik a MICU-n dolgozunk reméljük, januárban is folytathatjuk a munkánkat! Segítsetek a MICU-nak!
A legfelemelőbb érzés
Talán nem annyira tűnik regényesnek, de igazából azok a mentések a legizgalmasabbak, amikor egyik intézményből egy másik intézménybe kell szállítani olyan betegeket, akik nagyon komoly gondoskodásra, intenzívellátásra szorulnak.
„Az is nagyon nagy dolog, nagyszerű érzés, amikor egy ellátási helyről egy nagyon súlyos beteget kell eljuttatnunk – például – a radiológiára, de alig férünk bele az autóba, mert olyan mennyiségű műszert kell nem csak elhelyeznünk, de működtetnünk is a betegen. Például ballonpumpa, infúziók, monitor, lélegeztetőgép, ECMO… Ha nem lenne MICU, akkor bizony nagyon sok betegnek csökkennének a gyógyulási esélyei, hiszen sokan ezek közül a betegek közül jó eséllyel nem is juthatnának el egy CT-re – hiszen nem lenne ilyen felszereltségű jármű, ami el tudná juttatni őket.”
Az alábbi gombok kiválasztásával és a kapcsolódó összeg kártyás fizetésével is támogathat bennünket! SEGÍTSETEK A MICU-NAK!
(Ilyen emlékezetes bevetése volt tavaly karácsonykor a MICU-nak, amikor egy Szegedről egy 27 éves fiatalembert szállítottak Budapestre, a Városmajori Klinikára, ahol később szívátültetésben részesült. Ez nem csak a december 27-i időpont miatt maradt emlékezetes mentés a csapat tagjainak: a fiatalember életmentő ECMO (Extracorporeal Membrane Oxigenator) kezelést kapott. Ez azt jelenti, hogy a szíve helyett egy külső berendezés pumpálta a vért – a MICU úgy szállította őt Budapestre, hogy egy teljes orvosi és technikai stáb kísérte a járművet, minden eshetőségre felkészülve.)
KÉRJÜK, TÁMOGASSON BENNÜNKET! Ha nem sikerül október végéig összeszednünk az új jármű megvásárlásához szükséges összeget, megszűnhet ez a fajta, kritikus betegek számára kiemelt jelentőségű szolgáltatás hazánkban. Támogatását a cikkben található gombok megnyomásával, esetleg a vége felé található panelről teheti meg kártyás fizetéssel, avagy vegye fel velünk a kapcsolatot a micu@interambulance.hu címen, vagy a Facebook oldalunkon keresztül!